Stories~Történetek

Igaz történet alapján íródott sztorik.

Június 8, Csütörtök

Ma reggel tiszta zombi voltam. Kócos hajam, mint a szénaboglya, szemeim körül karikák éktelenkedtek…

Szép, napos idő volt. A szobám fényáradatban úszott (hála a tetőablaknak!).

Ma egy farmer rövidgatyát és egy pink pántos ujjú pólót kaptam magamra. Kivasaltam a hajam és szoros copfba kötöttem, előrelátóan, mivel ma tesink is lesz.

Anya reggelinek a palacsintát tette ki, lekvárral és fahéjjal (+cukor), de mielőtt a Vivi ehetett volna akár egy falatot, mindet kidobtam.

-Klau, ez mire volt jó?-idegeskedett anyu, én pedig a sóhajtozva és a fejemet csóválva a konyhába mentem, hogy összeüssek valamit. Meleg szendvicset csináltam, téliszalámival, sajttal és ketchup-t nyomtam rá.

Összekaptam magam és betettem a szükséges tankönyveket és füzeteket.

Anyu felajánlotta, hogy bevisz, ezért ráérősen hívtam Bellát, hogy ma ne várjon rám. A hangja kicsit idegesen csengett, de aztán már a megszokott formáját hozta. Szerintem akkor kelt fel.

-Írtok dogát?-fordult felénk anyu.

-Én ma Kémia tz-t!-felelte Vivi.

-Klau?-húzta fel a szemöldökét anyu.

-Töriből felelek-mondtam unottan és az ablakot bámultam.

-Sok sikert!-szorította meg anyu Vivi kezét és egy puszit nyomott az arcára.

-Ö, Klau!-fordult hozzám.-Kérlek, próbálj meg javítani! Apád és én nem akarjuk, hogy megint kettes legyél, mint félévkor.

-Oké! Értem. Na, mehetek már?

-Ilyen sietős?-lepődött meg anya.

-Anyu, 3 perc múlva becsöngetnek, ráadásul még a törit sem néztem át!-világosítottam fel.

-Akkor szaladj! Szurkolok! Puszi!-kiabált utánam és gyorsan elhajtott.

Akkorra már becsengettek, én pedig késve dobtam le a táskám.

-Már becsöngettek!-szekált Klára.

-Késtél!-szólt be Ádám is.

-Álljunk fel!-csapott a közepébe Kocsis tanár úr.-Köszönj!

-Jónapot tanár úr-köszöntünk kórusban, kissé kánon hatásban.

-Tanár úrnak tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 14, nem hiányzik senki-jelentett a hetes, aki éppenséggel Ádám volt, mellette Betti állt vigyázban.

-Köszönöm, üljetek le! Ma egy verset fogunk elemezni-erre az osztályon duruzsolás és morajlás ment végig.-Tudom, hoy év vége van, de ezt muszáj elemeznünk. Csöndet!

Egész órán Bellával leveleztünk.

-Köszönöm a figyelmeteket és az aktív részvételt Károlytól. Károly, hozd ki az ellenőrzőt, beírok egy ötöst. Bella, mi az az összegyűrt papír fecni? Kérlek, ne szemetelj! Te is hozd ki az ellenőrződ és a füzeted, hogy lássam, mennyire tudtál figyelni azzal a papírgalacsinnal.

-Tanár úr, az egy puska!-árulkodott Klára. Összerezzentem, mert féltem, hogy lebukunk.

-Izabella?-vonta kérdőre Kocsis tanár úr. Bella, most meg sem mert szólalni. Az Izabellát sem javította Bellára, pedig azt sosem hagyja ki.-Nos? Volnál szíves idehozni az ellenőrződ, füzeted és azt a papírt?

Bella kedvtelenül felállt és unottan a tanári asztalra vágta a holmiját, szándékosan, hogy jó nagyot csattanjon.

-Ühüm, ühüm…-dünnyögte Kocsis.-Na és kivel leveleztél?

Ajjaj. Most fogok lebukni…

-Klárival-vágta rá nyersen Bella.

Ugyan már, miért szóltam volna, ha én írtam?-háborgott Klára.

-Elterelésképpen. Hogy ne sejtsék, hogy TE voltál!

-Nevetséges-ítélte el a helyzetet Klára.

-Csöndet. Javasolnám, hozd ki a füzeted Klára és megnézzük-felelte higgadtan a tanár. A torkomban kellemetlen, keserű gombóc keletkezett. Lélegzetünket visszafojtva vártuk az igazságot.

-Klári, a füzeted alapján nem te voltál, de kérlek, írj egy mondatot nagyon gyorsan.

-Természetesen-jó pofizott a stréber és már írta is.

Kocsis elvette a lapot és összehasonlította. Fejét csóválgatva szólt a már helyére siető Klárának:

-Kérem az ellenőrződ.

-Nem én voltam!-fakadt ki Klára, de Kocsist nem hatotta meg, beírt Bellának és Klárinak is.

-Tudom, hogy te voltál!-mutogatott rám bőgve. Értetlenül néztem a bamba fejét, majd a csöngő kizökkentett. 5 perc volt az órából.

-5 perc alatt fel tudom, méri, mennyit tud, Izabella.

-Bella-javította ki unottan.

-Az mindegy. Na, kezdhetjük is!-…

Bella jóindulatú kettest kapott, amitől örvendezve ugrándozott, kiabálva „Hurrá! KETTES!”

Halvány mosollyal méregettem, majd meguntam és inkább törire készültem. Már javában olvastam, mikor valaki eltakarta a fényt (ugyanis olyan világos volt, hogy a lámpa nem égett). Brigi vigyorgott a képembe és leült a mellettem lévő székre. Segített, hogy tanuljam meg azt a rengeteg évszámot.

-Kösd őket valamihez. Például: 1525~huszonötödikén születtem és tizenötödikén van a nővérem névnapja.

-Ez csak véletlen!

-Oké. Akkor mondok egy számot és ez alapján gondolkodj! 1789.

-Ö, nyolcvankilencedikén születtem, a nővérem névnapja tizenhetedikén van… Oké. Ez hülyeség-akadékoskodtam-.

-Nem nehéz. A papám nyolcvankilenc éves és a nővérem pedig 17. 1934?

-Ő, 34 éves a keresztanyám és az unokatesóm 19?

-Jó! Megjegyezted?

-Jaja. Akkor 34 és 19. Azaz 3419. Vagyis inkább 1934.

-Igen-nevetett.

Becsöngettek, Bella pedig lesajnálóan nézett rám, hogy csak a kettesével foglalkozott. Legyintettem és a helyemre ültem.

-Tanultál?-fordult felém Karcsi.

-Ö, nem. Miért, kellett volna?-nyitottam tágra a szemeim.

-Szódolgozatot írunk és mára kellett behozni a múlt heti házidolgozatot.

-Basszus! Ne már!

10 perc telt el az órából, mire az angoltanár, Tókos még nem jelentkezett. Az egyik hetes lement szólni a tanáriba, míg a másik csitított bennünket.

-Maradjatok csöndben! Csöndet!-visított Ádám teli torokból, majd elsütötte azt, ami mindig bejön.-Jön a tanár!

Erre síri csönd lett és Ádám mosolyogva, karba tett kézzel büszkélkedett.

Két perc telt el, mire a tanár még nem érkezett meg. Dóri az ajtóhoz ment és a folyosóra nézett.

-Senki nem jön!-nevetett.

Az ordibálás és minden kezdődött elölről. A mellettem lévő padsorban ült Cinti, akivel épp nagyon jól dumáltunk és ropit ettünk. A padomat az övéhez toltam és így már nem kellett odahajolni, ha nem értünk valamit a háttérzajtól.

-Jön a tanár!-ismételte Ádám, de másodjára senki nem dőlt be neki. Felírta a rendetlenkedőket egy papírra, ám ekkor ténylegesen jött a tanár. Tókos gubancos hajjal, ápolatlanul jelent meg, „Elaludtam” címszóval.

-Ádám át adta a papírt.

-Kolozsvári, László, Lévai, Székely, írnak nekem két beadandót. Az egyik, a fegyelem fontosságáról szóljon, 100 szavas, a másik pedig a hetes felsőbbrendűségéről, ez utóbbi legyen 3 a/4-es oldal.

-NEMÁ!-üvöltöttem be.

-DEMÁ!-kiáltotta vissza a tanár nagy megdöbbenés közepette

Angolból a szódogám kettes alá lett…

Törin a felelésem (Brigi és a tornacipőm orrára írt puska segítségével) ötös lett.

Tesin a tesitanár halálra futtatott (szigetkör!), aztán meg kidobosoztunk.

Nyelvtanból nem tom mi volt.

Matekon csak nehéz matematikai egyenleteket oldottunk meg, és aztán jött az Osztályfőnöki.

Meglepetésünkre az ofő korábban jött (nem késve, mint szokott).

-Legyetek jók, és fegyelmezettek. Ja, meg barátságosak is-közölte idegesen.

-Miért kéne?-kérdezte Peti mögöttem, Kristóftól.

-Nem tudom. Most olyan fura. Nem késett!-hangsúlyozta ki ez utóbbit Kristóf.

Mindenkit megrázott az a tény, hogy becsöngettek és az óra kezdetét vette. Abbahagytam az ivást és a kólásüvegem hanyagul az asztalon hagytam, a ropimmal együtt.

-Klaudia!-fordult hozzám szigorúan az ofő (pedig engem mindig bírt és én is őt!).-Tedd el az üvegedet és a kajád. Ez nem kocsma.

Kérdőn néztem, majd elraktam a dolgokat.

Kopogtak.

Az ofő idegesen nyújtogatta a miniszoknyáját és elkezdett beszélni.

Ismét kopogtak.

-Kopogtak!-kiabálta be Peti.

A tanárnő megköszörülte a torkát és halkan motyogva elmondta Petinek, hogy ha akar valamit, azt kézfeltartással jelezze, majd odasietett az ajtóhoz és kinyitotta. Egy barna hajú nő és két korunkbeli lány tipegett be az ajtón.

Az egyik lánynak hosszú, szőke haja volt, a másiknak barna haja. Szemmel láthatóan unottan hallgatják az ofő jó pofizását.

-Jöjjenek be! Klaudia, volnál szíves?-intett felém.

-Persze-bólogattam, de valójában fogalmam sem volt, miről van szó. Odajött hozzám Kinga tanárnő és egy könnyed, alig észrevehető mozdulattal felrántott a székemből. Az ajtó mellé kellett állnom, hogy a szőke és a barna hajú lány leülhessen, de nem bántam, mert Cintit is felállították. Ketten álltunk a falnak dőlve és az ofőt figyeltük.

-Gyerekek, bemutatom nektek, iskolánk legújabb növendékeit, Hannát és Leilát.

A két csaj unottan csavargatták a hajukat és rágták a körmüket, de köszönni, azt nem…

Az ofő jó sokat beszélt. Váltott pár szót a lányokkal is, akikről kiderült, hogy Londonból jöttek, úgyhogy kenik-vágják az angolt.

-Hello!-köszönt Hanna.

-Szia, Hanna!-köszönt az osztály kórusban, Kinga tanárnő vezeklésével.

Bár Leila nem köszönt, nekünk persze „kötelességünk” volt.

-Szia, Leila!

Leila még ez után sem volt hajlandó köszönni, csak az Iphone-ját nyomogatta komoran.

Az egész óra azzal telt el, hogy a nő kérésére behoztak egy új padot, kipárnázott székekkel (elég kényesek az angolok…). Az ofő átültette az egész kócerájt, a nő (Anne) kérésére.

Most a második sorban ülők, középen, így;

Tanári asztal

 

Brigi

Leila

Pisti

Bella

 

Kristóf

Hanna

Klaudia (én)

Peti

 

Klára

Ádám

Dóri

Tomi

 

Betti

Szabi

Cinti

Karcsi

 

Anne és az ofő beszélgettek még a suli menzáról, meg minden lehetséges és lehetetlen dologról, például, ha éppen tűz üt ki és Leila a tűzjelző előtt áll és elsodorják, akkor mit fog tenni az ofő…

-Szia! Hanna!-mutatkozott be barátságosan.

-Szia, Klaudia vagyok, de csak hívj Klaunak, vagy Diának-mosolyogtam rá.

Ő is elmosolyodott.

-Mióta jársz ide?

-Egy ideje. De, te miért most jöttél át? Év végén?

-Év végén? Nyáron miért lenne év vége?-csodálkozott megszeppenve.

-Miért, Angolországban nincs Nyári szünet?-fordult hátra döbbenten Bella.

-Bella, az Anglia!-javítottam ki.

-Persze, hogyne. Ez meg Magyaria. Nem?-kérdezte gúnyosan.

-Nem kell a megvetés! De tudod, az Anglia. Hidd csak el!

-Légy szíves ne veszekedjetek!-szólt bele Hanna.

-Hol is tartottunk? Ja, igen. Nyári Szünet. Angliában nincs?-vontam fel a szemöldököm.

-Nem tudom-vallotta be őszintén Hanna.

-Nem jártál suliba?-cövekelt le Bella, és hogy fokozza a helyzetet, szándékosan nagyra nyitotta száját.

-Ö, nem tudom, hogy van magyarul, but I was a private student.

-Asszem tudom, miről dumálsz-bólogatott bambán Bella.-Neked saját osztálytermed volt!

-Nem Bella! Magántanuló!-csettintettem.

-Igen, az!-értett velem egyet Hanna. Bella sértődötten karba fonta a kezét és inkább előre fordult.

-És akkor nem is volt szüneted?-fordultam hozzá.

-Hát, egy évvel később kezdtem a tanulást és be kellett hoznom.

-Értem. Leila a nővéred?

-Igen. Ő egy kicsit más, mint én. Szoknyás típus, míg én gatyás. Okos, míg én sík hülye. :D Jól tanul, míg én pocsékul és még sorolhatnám.

Egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra, mire végre kicsöngettek. Hosszú volt ez az óra.

-Bella?

-Kaptam kajajegyet! Menjünk az ebédlőbe aztán majd utána a Match-ba. Oks?

-Nekem mindegy-indultam az ebédlő felé a vállamat vonogatva.

Megértettem Bella miért keresett olyan elszántan szabad ebédjegyet. Mert az ebéd TEJBEGRÍZ volt. Nyami! A felét meghagyta nekem, de az persze nem volt elég.

A Match felé menet néztünk egy baki-videót. Egész végig röhögtünk és Bella majdnem nekiment egy fának.

Szokásunkhoz híven Colát vettünk, de most nem Light-ot, hanem Zero-t. Megittuk a kóláinkat, majd rögvest siettünk is vissza a sulihoz, Fotószakkörre.

A szakkörön én a mai divatos képeket, Bella pedig a nyarat kapta témának.